Episodes

  • Dés László: Az élet tud kegyetlen lenni. Szeretni kell azt, ami adatik - Egyszer Lent (18)
    Jan 8 2025
    Dés László neve ma már megkerülhetetlen a magyar zene- és színháztörténetben. Élő legenda, a szakma legrangosabb díjaival kitüntetett, hihetetlenül termékeny, kreatív művész, akinek olyan musical sikerek fűződnek a nevéhez, mint a Valahol Európában, A Dzsungel könyve és a Pál utcai fiúk. Előadóművészként bejárta a világ színpadait és a legnagyobb hazai sztárok tolmácsolták dalait a közönség számára. És noha alkotói ereje és csillaga sohasem fakult meg, őt is számos nehézség és kudarc kísérte élete során. Ez a rendhagyó epizódja egy olyan bölcs és örök kreatív emberről szól, aki a szakmája iránti lángoló szenvedélyének és tudatos, bátor életfelfogásának köszönhetően a válságos időszakokból is sikert tudott kovácsolni. Ez Dés László története. "Amikor ott voltam, akkor nagyon aktív is voltam, mert az én bundás kenyeremet nagyon szerették a gyerekek, de sokat nem voltam, és ez rosszul tud esni egy feleségnek, egy anyának és egy nőnek. Hogy miért nem vagyok aktívabb is és jobban jelen a család életében." Segítségre van szükséged? Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra. Az epizód alkotói: Műsorvezető, szerkesztő: Réti Barnabás Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram 13 Egyszer lent történet könyv formájában
    Show More Show Less
    36 mins
  • Nem tudhatom: Radnóti Miklós - Pont Elég (12)
    Jan 5 2025
    Radnóti Miklós: Nem tudhatom Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. 1944 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram
    Show More Show Less
    6 mins
  • Ki kell tartani a hitben: Dr. Csókay András - Felforgatók
    Jan 4 2025
    Dr. Csókay András szerint a tudomány és a hit kéz a kézben jár, amikor pedig elhalkul a szakértelem hangja, felerősödik Istené. Az ország legismertebb idegsebésze tisztában van vele, hogy sokan nem értenek egyet az általa képviselt vallásos szemléletű orvoslással, mégis amikor csak teheti hirdeti az igét. Hogyan élte túl 10 éves fia halálát? Mi az az ima, ami utat mutatott neki a sziámi ikerpár szétválasztásánál?Mit gondol az ateistákról? Mit gondol arról, amikor egy orvosi kongresszuson üres lesz a terem, ha elkezd beszélni? És mit csinál minden nap hajnali 6 és 7 óra között? Kadarkai Endre vendége Dr. Csókay András idegsebész. Az epizód egyesek számára felkavaró lehet.
    Show More Show Less
    40 mins
  • Mit várhatunk a jövő intelligens technológiáitól? - Inno Sapiens
    Jan 3 2025
    A műsor első felében Levendovszky János, a BME Tudományos és Innovációs rektorhelyettese és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor (MILAB) koordinátora, Jakab Roland, az Ericsson regionális igazgatója és a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, Ekler Péter, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék docense, valamint Kiss Domokos tanársegéd a napjainkban is használatos mesterséges intelligenciával kapcsolatos megoldásokról beszélgetnek, majd az aktuális projektek is fókuszba kerülnek. Megismerhetjük a MILAB legfőbb irányelveit, amelynek célja hazánk szerepének erősítése a mesterséges intelligencia területén. Ezt követően a Mesterséges Intelligencia Koalíció és a Műegyetemen szerveződő RobonAUT rendezvény is szóba kerül. A robotversenyen a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának mesterképzéses hallgatói mérettetnek meg, akik olyan kisméretű, önvezető modellautókat építenek, amelyekkel külső irányítás és emberi beavatkozás nélkül ügyességi és gyorsasági feladatokat teljesítenek.
    Show More Show Less
    36 mins
  • A Vaslady - Itt és Akkor Podcast
    Dec 31 2024
    Margaret Thatcher még miniszterelnöksége előtt megkapta a Vaslady megnevezést, és a 70-es, 80-as évek egyik leghíresebb történelmi alakja lett. Vajon megszolgálta ezt a nevet? Hogyan ment bele a Falklandi háborúba és milyen terrorcselekményeket követtek el ellene? Mik az azóta is idézett híres mondatai? Hogyan formálta át először a konzervatív pártot majd saját hazáját? Ezekre és még rengeteg egyéb kérdésre ebben a részben a Mérce szerkesztő-riportere, a történész-újságíró Tóth Csaba Tibor segít válaszokat találni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu
    Show More Show Less
    1 hr and 1 min
  • Mukesh Ambani – Ázsia leggazdagabb embere - Hatalmas arcok (16)
    Dec 29 2024
    Ázsia a világgazdaság legdinamikusabban fejlődő nagyrégiója hosszú évtizedek óta. A kontinensen belül pedig Kína nyilvánvalóan a nagy sikersztori, ezért azt gondolná az ember, hogy Ázsia leggazdagabb embere is kínai lesz. De nem, indiai. India is fejlődik, de messze nem olyan látványosan, mint Kína, és az indiaiak messze túlnyomó része még mindig nagyon szegény. Ezért még meglepőbbek az indiai oligarchák. Közülük is kiemelkedik Mukesh Ambani, akinek vagyonát ma 119,5 milliárd dollárra saccolja a Forbes. A nyáron egy olyan pazar esküvőt finanszírozott fiának, hogy még a nemzetközi sajtó is tele volt vele. Családja a világ egyik legdrágább, ha nem a legdrágább épületében lakik, Mumbaiban. Hogyan tett szert Mukesh Ambani ekkora vagyonra? Annak eredete az apja által alapított Reliance Industries nevű cég, amit ő tovább növesztgetett az idők során. Mukesh apja, Dhirubha maga is milliárdos volt. De Mukesh nem ebbe a fényűző életstílusába született bele, a fiú születésekor még szegény volt a család. Reliance nevű cégük poliészterrel kezdett el kereskedni. Mukesh később akkora konglomerátummá növesztette a vállalatot, amely ma már mindent magába foglal, az olajtól és gáztól, a petrokémiától a távközlésen át a médiáig és a pénzügyi szolgáltatásokig. A műsor kibeszélő, beszélgető oldalát itt találod! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram
    Show More Show Less
    48 mins
  • A szerelem: Petőfi Sándor - Pont Elég (12)
    Dec 29 2024
    Petőfi Sándor: A szerelem Üljetek föl képzetemnek Csónakára, s ússzatok, Ússzatok szivem taván át, Szép leányok, asszonyok, Mindnyájan, kiket szerettem, Amióta szeretek, Üljetek föl képzetemnek Csónakára; jertek, jertek, Hadd mulassak veletek. És előjött valamennyi, S istenemre, szép sereg! És közöttök olyan is van, Kit már alig ismerek, Pedig őket mind egyenlőn, Mind egy hévvel szeretém, De hiába, a szerelmet Még mint kicsi gyönge gyermek, Régen, régen kezdtem én. S ez mutatja bölcseségem! Már mint gyermek bölcs valék. Tudtam akkor már, amit más Vén korában sem tud még. Tudtam azt, hogy a világra Csak egy nap süt melegen, S ez a nap nem fönn az égen, Hanem lenn a szív mélyében Van, s e nap a szerelem. Higyetek nekem ti, akik Fáradoztok kincsekér': A föld minden gyémántjánál Egy pár szép szem többet ér; S higyetek ti, kiknek lelke Hír-dicsőségért a vér Vagy virasztás ösvényén megy: Egész babérerdőnél egy Rózsabimbó többet ér. A fukar hadd számítgassa, A gyülő aranyokat, Mást számítok én... a kedves Hölgyektől nyert csókokat. S nékem a sors csak virággal Ékesítse kalapom, Nem kérek babért ujabban, Sőt amit már eddig kaptam, Ha kell, azt is vissz'adom. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram
    Show More Show Less
    5 mins
  • A kiszámíthatóság nyomasztó: Hámori Barbara - Felforgatók
    Dec 28 2024
    Nevéhez köthető a legtöbb, az elmúlt évtizedben sikeres napi sorozat, így például az RTL Klubon sikeresen futó Keresztanyu is. Munkamániásságát az is bizonyítja, hogy ezeket nem csak írja, hanem rendezi és producereli is egyszerre. Hámori Barbara saját bevallása szerint gyerekkorától fogva dzsungelharcra lett nevelve, ezért is tartják a tévézés egyik legkeményebb és legerősebb személyiségének. Mikor kapta meg az első dicséretet édesanyjától? Mit adott számára az, hogy az USA-ban és Magyarországon is sok évet töltött gyerekkorában? Megbánta-e, amikor valakinek a munkáját leszarozta (?)? És mi az az életforma, amit biztosan elkerülne? Erről mesél Hámori Barba, a a Scripted Productions showrunnere.
    Show More Show Less
    39 mins